HTML

A futball világa

Annak idején egy SoccerScores című újsággal már kísérletet tettünk a Föld legnépszerűbb játékának a lehető legrészletesebb ismertetésére. Most ismét megkíséreljük. Foci, amit a világ 202 országában játszanak, ahogy mi látjuk, amiről senki sem ír. A futball világa.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Július 9.: Ezen a napon született Gianluca Vialli

2010.07.09. 18:25 csezi2

Futballtörténeti sorozatunkban az ezen a napon született Gianluca Vialli pályafutására emlékezünk. A kiváló olasz csatár két olasz bajnoki, négy olasz és egy angol kupagyőzelme mellett az egyike volt annak a kilenc futballistának, aki mindhárom európai kupát megnyerte.

Gazdag család gyermekeként, Gianluca Vialli 1964. július 9-én született Cremonában. Előbb a Pizzighettone, majd a Cremonese ifjúsági csapataiban futballozott. 17 évesen már tagja volt a felnőtt csapatnak, amellyel 1981-ben feljutott a Serie B-be. Az 1983/84-es szezonban 37 meccsen lőtt tíz gólja keltette fel a Samdoria érdeklődését, amely 1984-ben leigazolta.

Nagyszerű csapat formálódott akkortájt Genovában. Vialli az 1982-ben a Bolognától érkező Roberto Mancini ékpárja lett. Az Ikrek becenévre hallgató kettős vezérletével 1991-ben olasz bajnokságot, 1990-ben KEK-et, 1985, 1988 és 1989-ben olasz kupát nyertek.

1985-ben egy lengyelek elleni barátságos meccsen a válogatottban is bemutatkozott. 1992-ig 56 meccsen 17 gólt lőtt, az elsőt és az utolsót is Máltának. A 1994-es vb-re készülő válogatott kapitányával, Arrigo Sacchival nem volt felhőtlen a viszonya, aki ki is hagyta a keretéből

1992-ben, akkor rekordnak számító 12,5 millió fontnak megfelelő összegért a Juventushoz igazolt. 1993-ban UEFA Kupát, 1995-ben Scudettót, olasz kupát, olasz Szuperkupát nyert, majd 1996-ban Bajnokok Ligáját. Ezzel a sikerrel a kilencedik olyan futballista lett, aki mindhárom európai kupát elhódította. Viallin mellett további nyolc ilyen futballista: Gaetano Scirea, Antonio Cabrini, Marco Tardello, Stefano Tacconi, Sergio Brio, Danny Blind, Arnold Mühren és Vitor Baia

1996-ban a Chelsea egymillió dollárt fizetett érte. 2000-ig maradt a klub alkalmazásában és 1998 februárjától – Ruud Gullit menesztése után – játékosedzőként szerepelt. Csapatával mindössze négy ponttal lemaradva a bajnok Manchester United mögött bronzérmet szerzett, 1970 óta először végzett a Chelsea ilyen előkelő helyen a Premier League-ben. 1998-ban egy Ligakupa-győzelem, valamint KEK-siker és az Európai Szuperkupa elnyerésével, majd 2000-ben az FA-kupa és a Charity Shield elhódításával gazdagította éremgyűjteményét.

Hiába indult jól a 2000/2001-es szezon, öt forduló után felmondtak neki. 2001. júniusától még a másodosztályú Watfrod irányítását, de csapatával – a nagy összegű erősítések ellenére is – csak 14. lett, így távoznia kellett.

Azóta a Sky Italia tv-társaság szakkommentátoraként dolgozik, 2006-ban megjelent könyve Az olasz meló címmel, amelyet újságíró barátjával, Gabriele Marcottival publikált. A könyvből befolyó összeget egy rákkutatás segítésére létrehozott alapítványnak ajánlotta fel, amelynek a fővénöke. 2007-ben még szóba került, hogy visszatér Angliába és a QPR menedzsere lesz, de végül nem lett semmi az üzletből.

Szólj hozzá!

Címkék: játékos portrék gianluca vialli

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr572141520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása