Három perc alatt két kiállítás volt a kínai labdarúgó-szuperligában, a Csingtao Csongneng és a vendég Sanghaj Senhua meccsén, a bírót meg akarták verni, egy autót pedig megrongáltak.
Az első piros lapot a 67. percben osztotta ki a játékvezető, a szlovén Aleksandar Rodic, a Csingtao csatára egy 16-oson belüli műesésért megkapta a második sárga lapját. Csapattársa, a horvát Stjepan Jukic a 70. percben szabálytalankodott, ezért a bíró őt is kiállította.
Ezután egy néző beszaladt a pályára és a bíróra támadt, akit sikerült is megütnie. Közben rövid, de indulatos közjáték zajlott a pályán. A fekete sortban és fehér pólóban lévő rendbontót három rendőr vitte le a pályáról.
A Csingtao vezérigazgatója Jao Tao úgy nyilatkozott, hogy a férfi nem alkalmazottja a klubnak, csak egy heves vérmérsékletű szurkoló. Voltak ugyanis, akik a dühös férfiben a csapat tolmácsát vélték felismerni, aki a koreai játékosokkal folytatott kommunikációt segíti. Jao ugyanakkor megjegyezte, hogy a játékvezető nem tudta kellőképpen ellenőrzése alatt tartani a meccset.
A végeredmény a hátralévő játékidőben nem változott, a Csingtao 2-0-ra veszített otthonában. Helyszíni beszámolók szerint a meccs után a vesztes csapat mintegy száz szurkolója egy parkoló autót tört össze, azt feltételezvén, hogy az a játékvezetőé. A vandálok azonban minden valószínűség szerint tévedtek, mert a gépkocsi állítólag a Santung Luneng, ugyancsak szuperligás csapat edzőjéé volt. (MTI)
ÁZSIA
Kambodzsa, Premier League, 10. forduló
Július 24.: Chma Kmao-Prek Pra Keila 1-3, Naga Corp-Kirivong Sok Sen Chey 1-0.
Július 25.: National Defence Ministry-Phom Penh Crown 1-1, Royal Sword-Build Bright United 2-2.
Kína, CPL, 14. forduló
Július 24.: Sanhszi Chanba-Tiancsin Teda 0-0, Nancsang Bayi-Csiangszu Shuntian 0-1, Sandong Luneng-Csangsa Ginde 4-1, Henan Jianye-Hangcsou Lucheng 1-0, Csangcsun Yatai-Cungcsing Lifan 1-2.
Július 25: Sencsen Ruby-Dalian Shide 0-0, Csingdao Jonoon-Sanghaj Shenhua 0-2.
Japán, J-League, 14. forduló
Július 24.: Urawa Reds-Sanfrecce Hirosima 0-1 (Makino 72.), Jubilo Ivata-Kasima Antlers 2-3 (Naszu 3., Naruoka 42., ill. Gilton 52., K. Nakata 68., Marquinhos 86.), Cerezo Oszaka-Montadio Jamagata 3-0 (Adriano 50., Inui 58., Kijotake 66.), Vegalta Szendaj-Albirex Niigata 2-3 (Reinaldo 36., Elizeu 71., ill. Marcio Richardes 47., 11-esből, 68., 90.), Jokohama F. Marinos-Gamba Oszaka 1-0 (Amano 90.), Nagoya Grampus Eight-Simizu S-Pulse 3-3 (Tamada 9., 45., Kanaszaki 76., ill. Johnsen 20., Okazaki 69., Bosnar 79.).
Július 25.: Shonan Bellmare-FC Tokió 1-3 (Nakamura 63., ill. Morisige 40., Hanju 45., Oguro 59.), Vissel Kobe-Omija Ardija 3-1 (Macuoka 8., Kondo 20., Okubo 90., ill. Szuzuki 53.), Kavaszaki Frontale-Kioto Sanga 1-0 (Juninho 90.).
Koreai Köztársaság, K-League, 14. forduló
Július 24: Gvangdzsu Szangmu-FC Szöul 0-2, Daedzson Citizen-Szeongnam Ilva Csunma 0-1, Ganvon-Dzseonbuk Motors 2-3, Incseon United-Dzsedzsu United 2-3.
Július 25.: Csunman Dragons-Buszan I’Park 2-2, Pohang Steelers-Szuvon Bluewings 1-1, Degu-Gjongnam 1-1.
Tadzsikisztán, 17. forduló
Július 24: Kudzsand-Ravsan 1-0
Július 25.: Energetik-Isztiklol 0-4, Regar-TadAZ-Hajr 0-2, Parvoz-CSZKA Pamir 1-1.
Thaiföld, Thai Premier League, 17. forduló
Július 24: Sisaket-Royal Thai Army 0-1, Samut Songkhram-Buriram PEA 0-0, TOT-TT Phichit 1-3, Bangkok United-Police United 0-4, Bangkok Glass-BEC Tero Sasana 2-2.
Július 25.: Thai Port-Osotspa 1-1, Rajnavy Rayong-Pattaya United 1-1, Chonburi-Muang Thong United 0-0.
Vietnám, V-League, 21. forduló
Július 24: Quang Nam-Tay Ninh 0-0, Hue-TDC Binh Duong 3-0, An Giang-Ha Noi ACB 1-1, Can Tho-Binh Dinh 2-3, DTBD-Ho Chi Minh City 0-1, Tien Giang-Quang Ninh 3-0.